Miként valósul meg a dohos szag eltüntetése?

dohos szag eltüntetése
dohos szag eltüntetése

Igen kellemetlen, amikor a lakásába felhívja a vendégeket és teljesen megfeledkezett arról, hogy nem takarított ki. Ennél még rosszabb, amikor úgy nyit be a saját otthonába, hogy érzi a penésznek a szagát. Manapság már nem jelent kihívást a dohos szag eltüntetése, hiszen a modern eszközök korában élünk.

Azt feltétlenül tudnia kell, hogy a penész kialakulása csakis magas páratartalmú helyiségben történik, ugyanis a spórák ekkor érzik magukat a legjobban, ezzel pedig megindul a gomba szaporodása. Néha nem is látható, mindössze érezhető az a jellegzetes szag, ami elárulja a probléma forrását. Nos, a dohos szag eltüntetése maga a penésztől való megszabadulást jelenti. Ha nem találja a látható jeleket, akkor érdemes ellenőrizni a bútorok mögött lévő falakat vagy a tapétákat. Mindig fénytől védett, eldugott helyen fogja megtalálni, ezért alapos utánajárás szükséges. Miután megtalálta, különböző vegyszereket vethet be az eltüntetésére.

A legtöbb termék hatásos, azonban a sikeres dohos szag eltüntetése a légkör változtatásából áll. Amennyiben újra túlságosan párássá válik, akkor a spórák ismételten megtapadnak és szaporodásnak indulnak. Ez ellen már kaphatóak különböző berendezések, mint a páramentesítő készülékek. Persze ennek megvan az ellentéte is, mégpedig a párásító berendezések, amelyek a száraz levegő tünetei látványos elmúlását eredményezik. A szakemberek megállapították, hogy az embernek valahol a 40-60 % közötti érték a tökéletes. Amennyiben ez több vagy kevesebb, úgy máris panaszok jelentkeznek. Éppen elég, ha csak a száraz levegő tüneteit soroljuk fel: kiszáradt száj és torok, éjjeli köhögések. Mindez megnehezíti az alvást és amennyiben folyamatos, elég kellemetlenné tud válni. Ekkor konkrétan a lakók is úgymond kiszáradnak, hiszen a bőrön keresztül folyamatosan párologtatják a folyadékot. Nemcsak azt szükséges pótolni, hanem a száraz levegő tünetei ellen is komoly lépéseket kell tenni. Szerencsére a párásító készülék bevetésével könnyedén elérheti az egészséges légkört.