A beltéri ajtó nem elhanyagolható!

Szponzorált tartalom

Beltéri ajtó

Amikor az ember felépít egy lakást, akkor ott egy csomó különféle rendeltetéssel megáldott helyiséget fog kialakítani, melyek közül pár darab hálóhelyiség lesz, egyesek pedig konyhaként, kamraként, nappaliként és más egyéb szobaként fognak funkcionálni. Ilyen esetekben ezeket a helyiségeket hagyományos beltéri ajtó kell, hogy elválassza a folyosótól vagy éppen egymástól. Ez legalábbis az európai módi, amikor mindennek megvan a saját jól behatárolt helye egy otthonon belül. (Persze nem muszáj lakóotthonról beszélni, mert egy munkahely esetében is adottak lesznek a beltéri ajtó határolta helyiségek.) Különleges esetben persze a beltéri ajtó elhagyható: ha eleve olyan a lakás kialakítása, mert egyetlen nagyobb helyiség az egész (loftlakás), vagy amikor olyan helyiségek kerülnek egymás mellé, mint például az étkező és a konyha, vagy az étkező és a nappali, ahol nem feltétlenül kell valamilyen térelhatároló elem a két térszelet közé. Ha már tudjuk, hogy nagyjából milyen beltéri ajtókat szeretnénk viszontlátni a lakásunkban, akkor mindenképpen nézzünk szét az Ajtóház oldalán, mert rengeteg megfelelő darabra lelhetünk ott! Ajtóból pedig érdemes időt álló megoldást választani.